Múlt nyáron voltam gólya a Hegyen, nem is volt kérdés, hogy vissza szeretnék-e jönni szervezőnek. A tábort megelőző évben több ismerősömtől is hallottam, hogy korábban ő is részt vett és nagyon jó volt, bíztattak, hogy menjek én is.
Két osztálytársamat is rábeszéltem, hogy menjünk együtt. Egyikünk sem bánta meg, hogy eljött, sőt, idén mindhárman jelentkeztünk szervezőnek is, hogy újra átélhessük a nagyszerű programokat és együtt tölthessünk egy hetet sok jófej emberrel.
A saját, kari gólyatáboromra nem mentem el, de nem bánom, mert itt is megvolt a szokásos gólyatábori hangulat, sőt még annál sokkal fantasztikusabb. Tetszettek a kiscsoportos beszélgetések, pár csoporttaggal még ma is tartom a kapcsolatot. Egy percig sem unatkoztunk, az előadások emlékezetesek voltak, a programok pedig pompázatosak.
Nagyon jól éreztem magam és szeretettel bíztatok minden gólyát, hogy jöjjön el és legyen részese eme szenzációs élménynek.
Kicsit kétkedve, bizonytalanul szálltam fel a vonatra. Vajon ez tényleg nekem való lesz? Jófej fiatalokkal leszek együtt? Fiatalos lesz a légkör vagy ha véletlenül mondok egy-két „mai” szót, már csúnyán fognak rám nézni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. De reméltem, hogy minden rendben lesz, ha már egyszer a nővérem szervezőként is visszament. A kissé borús kedélyállapotomat hamar felváltotta a kíváncsiság és a megnyugvás. Már a pályaudvaron két kedves csajszi várt minket, akik már akkor gondoskodtak róla, hogy ne érezzük magunkat kínosan. Amikor odaértünk a tábor helyszínére, akkor meg már végleg elhagyott minden bizonytalanság, kétely. A szervezői brigád csupa fiatalból állt, akik alig voltak pár évvel idősebbek nálunk és nagy mosollyal az arcukon fogadtak minket. Ahogy teltek a napok, egyre hálásabb lettem, hogy hagytam magamat rábeszélni a táborra. Nagyon sok jófej fiatallal ismerkedtem meg a pár nap alatt a szuper programoknak köszönhetően. Minden előítélet elpárolgott, amitől tartottam és helyette egy életre szóló élményt kaptam. A legjobban az fogott meg, hogy ennyi fiatal felvállalta a hitét, tudott együtt imádkozni, mély dolgokról beszélgetni és közben együtt bulizni. És ez a két dolog nem zárta ki egymást, sőt csak közelebb hozott minket egymáshoz.
Természetesen utána én is visszamentem szervezőnek, és alig vártam és várom most is, hogy megmutathassuk a többi szervezővel, hogy: Kereszténynek lenni menő!
2016-ban voltam eddig egyetlenegyszer a HEGY-en, idén szervezőként remélem, hogy másodszorra is részem lesz benne. Az akkori összes program közül nekem a társasjáték-est nyerte el a legjobban a tetszésemet, bár a Catan nevű játékban csak a második helyet sikerült megszereznem, mert nem lehet mindenre felkészülni. 🙂
A hangulat egyre csak jobb lett a sok-sok napon keresztül, míg a közösségen belül egyre több barátság alakult ki.
Még kiemelném a sportnapot és a közös városnézést a programok közül. Mindkettő felejthetetlen élmény volt. A focizás során két gólt is sikerült lőnöm; a városnézés közben pedig 2 gombóc fagyival, a város látványával, és persze egy kis napsütéssel lehettem gazdagabb.
Összességében nem bántam meg, hogy az egyetemi gólyatábor helyett a keresztény gólyatábort választottam. A rossz minőségű alkoholnál sokkal jobb a jó minőségű csapvíz, viszont pár érthetetlen feladat itt is akadt (bár az utóbbiakról nem mondom, hogy nem emelték a színvonalat). 😀
A legjobb nyaram az érettségi utáni nyár volt, ugyanis ilyenkor nincs semmi kötelezettsége az embernek a felvételit leszámítva. Nem kell többet izgulni rajta, felvettek-e vagy sem, nincs semmi kötelező olvasmány, nyelvvizsgára való felkészülés. Szóval mondhatni egy felhőtlen nyárról van szó J. Az ember bátran szervezhet magának jobbnál-jobb programokat, végre fordíthat kellő időt a barátainak, ismerőseinek.
Én pont egy ilyen nyár kellős közepén mentem el HEGY-re, és a rengeteg program, nyaralás között ez lett életem legmeghatározóbb hete, nem csak a 2016-os nyár, hanem az eddigi táborok közül is.
Bár eleinte nem ilyen érzésekkel mentem, ugyanis csak kevés embert ismertem, de már az odaút is nagyon jó hangulatban telt egy kismozdonyban Esztergom felé. A hangulat a tábor végéig sem ült le, rengeteg új embert ismerhettem meg, akikkel azóta is találkozunk közösségekben, szoros barátságok alakultak ki a nagy létszám ellenére is.
Ami legjobban megfogott a táborban, hogy milyen sokszínű program van olyan lelkiismeretes szervezéssel és szervezőkkel, amivel korábban még nem találkoztam, mennyi kreatív dolog és ötlet került elő csak egy hét alatt. Az emberek nagyon kedvesek és nyíltak voltak, jó volt látni, hogy a szervezőcsapat milyen összetartó és lelkes, ez nagy hatással volt rám is, nem csak a tábor hetében, hanem később az egyetemi éveim alatt is. A programok nagyon sokszínűek voltak, szerepelt köztük minden a lelki feltöltődéstől a sporton át a szórakozásig, kikapcsolódásig.
Később szervezőként is jó volt látni, ahogy a gólyák ugyanezt átélik napról napra a tábor ideje alatt. Ezért is várom nagyon a 2018-as gólyatábort, gyere te is, nem érdemes kihagyni, életed talán legmeghatározóbb élményében lesz részed 🙂 🙂 🙂
Én 2013-ban kerültem bele az egyetemek világába. Érettségi után elég sűrű nyár következett: osztálytábor, ilyen tábor, olyan tábor, utazás, nyaralás. Ekkor még nem hallottam a HEGYről. Sokat gondolkodtam, hogy hogy kerültem bele a gólyatábor körforgásába, de nem tudom pontosan felidézni. Talán nővérem mondta egyszer. Azt viszont tudom, hogy egy Párizsi körút után már teljesen kimerültem, egy családi nyaralást kihagytam, hogy pihenjek, de akkor még valami hiányzott a nyaramból. Gondoltam jelentkezek a HEGY-re,mert miért ne.
Két nappal a tábor előtt küldtem el a jelentkezésemet. Emlékszem, hogy nem érkezett megerősítő e-mail, ezért fel kellett hívnom az akkori főszervezőket, hogy mehetek-e. Engedték, úgyhogy augusztus közepén elkezdődött egy újabb tábor – gondoltam én.
Őszintén 5 év távlatából már sok konkrétumra nem emlékszem. Emlékszem, hogy volt egy nagyon rosszul kihangosított koncert szerű valami, amin elég jót aludtam. Emlékszem az emberekre, arra, hogy nagyon sűrű volt a program, hogy nagyon-nagyon pörögtem és nagyon élveztem. Hogy mit élveztem rajta, arra már nem emlékszem. Belegondolva, talán azt, hogy egy közösségben élhettem meg a vallásomat, ugyanolyan fiatalok között, mint amilyen én vagyok. Azt, hogy fiatalos légkör volt, jófej emberekkel, lehetett ökörködni, lehetett viccelődni, elmélyedni, közösen nevetni a programokon és a tábor végén egy jót lehetett táncolni.
A HEGY-nek van valami varázsa.
Hogy mi az konkrétan? Nem tudom. Szervezőként már egészen másként viszonyultam hozzá. Főszervezőként meg pláne. Mi csak megszervezünk egy közös együttlétet azonos élethelyzetben lévő fiataloknak. Megpróbálunk valamit átadni nekik magunkból és a tapasztalatainkból. A többit Isten és a gólyák hozzáteszik. És ebből egy életre szóló valami kerekedik ki.
Én 2013-ban szkeptikusan álltam a HEGY-hez. Egy újabb tábor, egy újabb keresztény tábor, milyen extra lehet még benne? Aztán benne ragadtam. Szervező, majd főszervező lettem. Azóta élnek az ott megszerzett barátságok, azóta vannak élő kapcsolataim abból a néhány napból, azóta érzem a pozitív hatásait. Csak néhány napnak indult, de egy meghatározó része lett az életemnek.
Már a buszon ültem, amikor elfogott az érzés, hogy nekem most semmi kedvem ehhez a táborhoz, inkább leszállok a buszról, és hazamegyek. Annak ellenére, hogy egész nyáron kíváncsian vártam ezt a hetet, most mégis elment tőle a kedvem. Végül azonban nem szálltam le, s a busz elindult velem együtt Esztergom felé. S bár igen kedveszegetten érkeztem meg a HEGY-re, egy fantasztikus élményben lehetett részem. Alig ismertem valakit a résztvevők közül, mégsem éreztem idegennek magam. A kiscsoport, ahova kerültem, hihetetlenül mély és komoly beszélgetésekre adott alkalmat, ugyanakkor nagyon jól szórakoztunk például a városi vetélkedő alatt. A tábor fénypontja nekem egyfelől a már említett városi vetélkedő volt, ahol mindenféle kreatív feladatot kellett megoldanunk, másrészt pedig az imaest, ahol megtapasztalhattam, mit jelent boldogan és fiatalosan kereszténynek lenni. Mindez 2014 nyarán volt, s én azóta minden évben tagja vagyok a szervezők csapatának. Számomra ez nem egy egyszerű gólyatábor. Ez a HEGY. Ami gólyaként is rengetek élményt adott nekem, s szervezőként is nagy öröm látni, hogy évről évre valami csodálatosat és maradandót alkotunk. A mai napig hálás vagyok, hogy nem szálltam le a buszról… Gyere el, légy részese Te is!
Ezt hallgattam magam körül az egyetemen az első 3 hétben gólyaként. Persze én nem ismertem az inside storykat. Sajnálom? Nem. Nekem is volt gólyatáborom, amiben piszok jól éreztem magam. Bodnár Benedek vagyok, harmadéves építészmérnök hallgató egykori HEGY-es gólya, azóta pedig lelkes szervező.
Egy egyetemen, egy évfolyamban, ahol két kezemen meg tudom számolni, ki az akiről biztos tudom, hogy azonos a hitvallásunk mindig sikerként fogom fel, ha fel merem vállalni a hitemet, a plébániai csoportomat, a gólyatábort, amit szervezek. Legyen szó csak egy sima keresztvetésről a menzán vagy egy random beszélgetésről, amiben szóba kerül, hogy előző este plébániai katekézisen voltam, s utána bedobtunk egy sört. Félre ne értsetek, az egyetemet egy nagyon nyitott s teljes mértékben elfogadó közegnek élem meg, talán csak azt szeretném, ha a kereszténységről azt mutathatnám, hogy lehet ez menő és fiatalos is. Mert én ezt tapasztaltam s tapasztalom meg többek között a HEGY-en is.
Sokan voltunk és vagyunk úgy, ha valami a fiatalos és a keresztény jelzőt egyszerre viseli, arra asszociálunk egyből, hogy az valamilyen kisléptékű dolog lehet, egy lesajnáló ’nice try’-t azért adunk neki, pedig még nem is ismerjük. Sokszor beleesünk, beleesek ebbe a hibába, pedig, ha én nem adok esélyt neki, akkor a környezetemnek mégis hogy tudnám közvetíteni, hogy a két jelző szimultán működhet. Valószínűleg ezért is tudott engem a legmélyebben meglepni a HEGY. A tábor után ugyanis a családomnak, a barátaimnak azt meséltem, hogy a valaha volt legprofibban megszervezett táborban volt szerencsém részt venni. Átgondoltnak, értékesnek s egyszerre menőnek éreztem a tábort, úgy gondoltam, hogy ezt minden gólyának át kell élnie. Ezért is járok szinte függőként vissza szervezni. Így három év távlatából visszatekintve megpróbálom leírni, miért mertem ezt akkor kijelenteni. Meghatározó volt az élmény, hogy a több mint 100 résztvevőből már az első napokban egy közösség tudott kialakulni. Nyilván nem ismert meg mindenki mindenkit, de egészen észrevétlenül, szinte rögtön megvolt a ’mi – tudat’. E folyamat elindításában biztos sokat segített az első esti borkóstoló – hisz a kulturált fogyasztást nem vetjük el mi sem. De tényleg, az hogy 100 ember, aki az ország legkülönbözőbb pontjairól és érdeklődési területekkel érkezett ily gyorsan egy társasággá váljon, nagyon ritkán tapasztalható meg. A legjobb az egészben az volt, hogy ez nemcsak a gólyákat foglalta magába. A szervezők teljes mértékben egy szinten kezeltek minket, csak az volt a megkülönböztető jelük, hogy sokkal kevesebbet aludtak és sok feladatuk volt. Sűrű volt a program, de tartalmas és a szervezők olyan lendületesen és könnyedén tudtak minket átvezetni a táboron, hogy az egyszerűen lenyűgözött. Szervezőként, amikor látom, hogy mennyi áldozattal és bonyodalommal jár az egész még jobban elcsodálkozom azon, hogy mégis hogy tudott és tud évről évre működni ez HEGY nevezetű gólyatábor.
