Kicsit kétkedve, bizonytalanul szálltam fel a vonatra. Vajon ez tényleg nekem való lesz? Jófej fiatalokkal leszek együtt? Fiatalos lesz a légkör vagy ha véletlenül mondok egy-két „mai” szót, már csúnyán fognak rám nézni? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak bennem. De reméltem, hogy minden rendben lesz, ha már egyszer a nővérem szervezőként is visszament. A kissé borús kedélyállapotomat hamar felváltotta a kíváncsiság és a megnyugvás. Már a pályaudvaron két kedves csajszi várt minket, akik már akkor gondoskodtak róla, hogy ne érezzük magunkat kínosan. Amikor odaértünk a tábor helyszínére, akkor meg már végleg elhagyott minden bizonytalanság, kétely. A szervezői brigád csupa fiatalból állt, akik alig voltak pár évvel idősebbek nálunk és nagy mosollyal az arcukon fogadtak minket. Ahogy teltek a napok, egyre hálásabb lettem, hogy hagytam magamat rábeszélni a táborra. Nagyon sok jófej fiatallal ismerkedtem meg a pár nap alatt a szuper programoknak köszönhetően. Minden előítélet elpárolgott, amitől tartottam és helyette egy életre szóló élményt kaptam. A legjobban az fogott meg, hogy ennyi fiatal felvállalta a hitét, tudott együtt imádkozni, mély dolgokról beszélgetni és közben együtt bulizni. És ez a két dolog nem zárta ki egymást, sőt csak közelebb hozott minket egymáshoz.
Természetesen utána én is visszamentem szervezőnek, és alig vártam és várom most is, hogy megmutathassuk a többi szervezővel, hogy: Kereszténynek lenni menő!
Published by